2015. április 27., hétfő

Spenóttal töltött rizslapok


Néhány hete találtam a LIDL polcán rizslapokat. Kb. 40-50 db van egy csomagban és az ára is kedvező (400 Ft körül).
Így néznek ki:


Hétvégén úgy döntöttem, hogy kipróbálom.
Vettem egy csomag fagyasztott spenótot (450 gr), gázon felolvasztottam, sóztam, majd a maradék vizet leöntöttem róla és egy kis útifű-maghéjjal szilárdítottam.
Kenhető állagú "masszát" kaptam, ezt használtam tölteléknek.

A rizslapokat nedves konyharuha közé tettem 1-2 percre, míg felpuhultak.
Két rizslapocskát egymásra helyeztem, majd rá 1 evőkanál tölteléket kanalaztam és összehajtogattam (esztétikailag még van mit csiszolni rajta :)).

Forró olajban pár perc alatt kisütöttem őket:


Én ezt a változatot túl olajosnak érzem, ezért legközelebb csak megkenem a felületet egy kis olajjal és tepsiben próbálom kisütni pl. egy almás-mazsolás-mákos töltelékkel.

Könnyű elkészíteni, tetszőlegesen variálható az ízesítése.
Gluténmentes, tejmentes, tojásmentes és cukormentes is egyben! :)

2015. április 15., szerda

MIMEN gyümölcsös piskóta

Nagyon finom és gyorsan elkészíthető sütemény - az egyetlen veszélye, hogy észrevétlenül és villámgyorsan elfogy. :D

Hozzávalók:

 

- 250 gr MIMEN kakaós vagy vaníliás süteménypor http://www.glutenmentesbolt.hu/glutenmentes/pekarupor-es-egyeb-por/mimen-glutenmentes-kakaos-sutemenypor-500g
Elkészítés: a csomagoláson szereplő recept szerint, csak egy kis olaj és víz kell hozzá.

- 1 db érett banán

- 1 zacsi gluténmentes pudingpor (csoki, eper)

Nálam kétféle változatban készült - vanília alap, csokipudinggal és csoki alap eperpudinggal.

A pudingot kb. 4 dl szójatej és ízlés szerinti stevia/xilit hozzáadásával készítettem.

A csokis változat...


A vanília-alapos...





2015. április 3., péntek

Mákos bejgli glutén-,tej-,tojás és cukor nélkül

Az eredeti receptet Maléna oldalán találtam - http://malenakonyhaja.blogspot.hu/2014/12/dios-makos-bejgli-gluten-tej-es-tojas.html

Ezt dolgoztam át kicsit az itthoni hozzávalókkal és nálam diós nem lett, csak két rúd mákos.

Hozzávalók:


- 300 gr gluténmentes liszt (nálam ebből 225 gr Nutri Free Mix Per Pane, 25 gr Nutri Free Fibre, 50 gr Spar Free From) - még utólag kicsit adagolnom kellett a Sparosból a dagasztás során.
- 13 gr friss élesztő
- 40 ml langyos víz szerepel az eredeti receptben, én kb. 20 ml-t használtam most
- 1,5 evőkanál xilit (tésztába)
- 1 mk. cukor (élesztőhöz)
- 200 ml folyadék (100 ml víz és 100 ml szójatej vagy egyéb növényi tej keveréke)
- 2 evőkanál olíva olaj
- 1 csomag vaníliás cukor

A szójatejes keveréket meglangyosítottam, egy mokkáskanálnyi cukorral elkevertem, majd belemorzsoltam az élesztőt. Letakarva hagytam dolgozni az élesztőt, addig a száraz hozzávalókat összekevertem, majd hozzáaadtam az olajat is. Kézzel dagasztani kezdtem, kis meleg vizet még adagoltam hozzá, ahogy igényelte a tészta. Lehet géppel is, de néhány perc alatt összeáll így is is. 40 fokra előmelegített sütőbe tettem a tésztagombócot és 40 percet kelesztettem.
Majd kivettem, átgyúrtam és kétfelé osztottam.

Amíg kel a tészta, érdemes elkészíteni a tölteléket.
Én most csak mákot használtam.

Hozzávalók:

- 300 gr gluténmentes mák
- 180 gr xilit
- 300 ml szójatej/rizstej
- 1 vaníliás cukor
- kb. 100-120 gr mazsola

A tejet felforraltam, majd hozzáadtam a többi hozzávalót. Addig kevergettem, míg össze nem állt.

Elfeleztem a megkelt és átgyúrt tésztát. Rizsliszttel leszórt szilikonos nyújtólapon kinyújtotottam az egyik gombócot, megkentem a töltelékkel, a széleit behajtottam és felcsavartam. Sütőpapíros tepsibe helyeztem, majd ugyanígy elkészítettem a másodikat is.

Megszúrkáltam őket villáal, olajjal átkentem, majd 180 fokra előmelegített sütőben kb. 35 percig sütöttem.




MIMEN kalács

Hozzávalók:


- 250 gr MIMEN gluténmentes világos kenyér és kalács lisztkeverék (http://www.glutenmentesbolt.hu/glutenmentes/liszt/mimen-glutenmentes-vilagos-kenyer-es-kalacs-lisztkeverek-500g)
- 150 gr víz
- 60 gr xilit
- 50 gr LIGA margarin
- élesztő (nálam csak expressz instant élesztő volt itthon - a csomagot 375 gr liszthez írja, így a 2/3-át használtam fel)
- 2 gr só
- 1 zacskó vaníliás cukor
- mazsola

Elkészítés: 

 

a hozzávalókat kézzel vagy géppel egynemű masszává dagasztjuk, majd 40 fokra előmelegített sütőben letakarva egy órát kelesztjük.

Ezt követően kivesszük, összegyúrjuk a tésztát, két kígyószerű csíkot formázunk belőle és összetekerjük őket.

170 fokon kb. 25-30 percig sütjük.



MIMEN kakaós mini kuglófok

Nemrég találtam rá a MIMEN termékekre. Mindenmentesek, ahogy a nevük is utal rá (majdnem :)), így ételallergiásoknak, glutén-, és laktózérzékenyeknek is egyaránt használhatóak a termékeik.

Ezúttal a MIMEN gluténmentes kakaós süteményporból (http://www.glutenmentesbolt.hu/glutenmentes/pekarupor-es-egyeb-por/mimen-glutenmentes-kakaos-sutemenypor-500g) készítettem a csomagoláson szereplő recept felhasználásával (fél csomagból) mini kuglófokat.

Hozzávalók:


- 250 gr MIMEN glm kakaós süteménypor
- 55 gr olaj (én olívát használtam)
- 115 gr víz
- néhány kocka étcsoki (minimum 70%)
- mazsola ízlés szerint (elhagyható)

Az elkészítése rendkívül egyszerű és gyors - a hozzávalókat összedolgozom jó alaposan, néhány kocka étcsokit tördelek bele, én még kb. egy maroknyi mazsolát is beleszórtam, majd a sütőformába kanalaztam, 12 kis kuglófocska lett belőle.


180 fokon (előmelegített sütőben) kb. 25-30 percig sütöttem.

                                    

2015. március 21., szombat

Gluténmentes kakaós csiga

Nagyon szeretem az édes jellegű péksütiket és az előző almás-diós csavart tészta sikerén felbuzdulva, újabb régi kedvencet készítettem el Maléna receptje alapján.

Az eredeti receptet itt találjátok:
http://malenakonyhaja.blogspot.hu/2014/06/nutrifree-kakaoscsiga-tej-tojas-es.html

Annyit változtattam rajta, hogy Vitador helyett Liga margarint használtam, illetve rizstej helyett szójatejem volt itthon.

A végeredmény:


2015. március 17., kedd

Almás-diós csavart kifli Malenától

Néhány hete nem született új blogbejegyzésem, aminek két oka is van.
Az egyik, hogy főleg azokat az ételeket készítettem, amik már szerepelnek az oldalon, a másik pedig, hogy kísérletezgetek a különböző lisztekkel, keverékekkel és be kell valljam, nem mindig járok sikerrel. Többnyire szerencsére ehetőek, de esztétikusnak semmiképpen nem nevezném.

A kedvenc blogomon - http://malenakonyhaja.blogspot.hu/ folyamatosan találkozom a Nutri Free gluténmentes lisztkeverékekkel, de egyik győri bioboltban sem sikerült rájuk találnom, így internetről rendeltem és vártam, hogy megérkezzenek.
Az első kelt tésztás alkotásom, ami végre sikerült is ezekkel készült.

A receptet itt találhatjátok:

http://malenakonyhaja.blogspot.hu/2015/03/almas-dios-csavart-gluten-tej-es-tojas.html

Nekem így sikerültek:



Farmo Protein lisztem nem volt, ezért helyette 25 gramm Nutri Free Fibra lisztet használtam.
A végeredmény nagyon finom, könnyű, omlós, ízletes péksüti. Bátran ajánlom mindenkinek!

A tésztát robotgép használata nélkül állítottam össze kézzel, könnyen kezelhető.

2015. február 18., szerda

Szójasajtos rakott karfiol

Szójasajtos rakott karfiol

 

Hozzávalók:

- 1 kg fagyasztott karfiol (Spar)
- 2 ek. növényi margarin
- 1-2 ek. gluténmentes liszt
- 2 dl növényi tej
- tengeri só, borsikafű, szerecsendió ízlés szerint
- 100 gr szójasajt
- 1 pohár szójajoghurt
- 1 evőkanál rizspehely vagy rizsdara (ha nincs, akkor két evőkanál morzsa)
- 1 evőkanál gluténmentes morzsa

Elkészítés:

A karfiolt gőzölőedényben puhára pároljuk.
Egy nagyobb fazékban a margarint felolvasztjuk, meghintjük a liszttel, ízesítjük sóval, borsikafűvel és szerecsendióval, majd a növényi tejjel sűrű krémmé főzzük.
Ebbe a mártásba tesszük a karfiolrózsákat.
Egy tűzálló edénybe vagy tepsibe borítjuk, majd egyenletesen elterítjük.
A szójajoghurtot, rizspelyhet/darát és morzsát összekeverjük, majd a mártásos karfiol tetejére igazgatjuk. A tetejét megszórjuk reszelt vagy darabolt szójasajttal.

Közepesen meleg sütőben kb. 20 percig sütjük.

Aki szereti és nem érzékeny rá, sütés előtt szezámmagot is szórhat a tetejére, nagyon finom lesz vele.




2015. február 11., szerda

Egyszerű, gyors csicseriborsós lepénykenyér


Egyszerű, gyors csicseriborsós lepénykenyér

Hozzávalók: 


- 250 gr csicseriborsóliszt
- 3,5 csésze hideg víz
- jó fél csésze olivaolaj
- ízlés szerint só, bors, friss rozmaring levelek

(1 csésze = 250 gr)

A hozzávalókat keverjük össze és öntsük egy tepsibe.
Akkorát vegyünk, amiben kb. 1 cm vastagon terül el a tészta.
A 250 C fokra forrósított sütőben 30-35 perc alatt süssük ropogós aranyszínűre.
Nagyon finom levesek mellé, pogácsa helyett, köretként, szójajoghurttal, humusszal stb.

Elkészítési idő: 5 perc összeállítás, 30-35 perc sütés.



 

Gluténmentes almás pite


Gluténmentes almás pite

 

Az eredeti receptet az egyik kedvenc blogomon találtam: http://malenakonyhaja.blogspot.hu/
Ezt alakítottam át egyéni érzékenység szerint.

Hozzávalók a tésztához: 

  • 30 dkg süteményliszt (AnnaPanni volt otthon, de lehet Sparos, Mesteres is)
  • 10 dkg xilit
  • 12 dkg LIGA margarin
  • 1 csomag vaníliás cukor
  • 1 tojásnak megfelelő tojáspótló (megadott arányban, vízzel elkeverve)
  • 1 mk. sütőpor
  • 3 ek darált dió másfél evőkanál xilittel (por változat jobb) kikeverve
  • baracklekvár 
  • 4 db alma pucolva és reszelve, 1 evőkanál xilittel és csipetnyi fahéjjal

Elkészítése:


A lisztet a xilittel, vaníliáscukorral és a sütőporral alaposan elkevertem, hozzáadtam a kockára vágott margarint, robotgéppel elkezdtem dagasztatni, majd hozzáadtam a tojáspótlót is. Mikor szép egynemű tésztát kaptam, leállítottam  a robotgépet és kézzel gombócot formáztam a tésztából. Ezután 1 órára hűtőbe tettem.

Ezután egy közepes méretű tepsit kikentem, majd kinyújtottam sütőpapíron a tésztát, kb. 3-4 mm vastagra, belehelyeztem a formába, a kilógó széleket levágtam. Megkentem baracklekvárral, rászórtam a darált diós keveréket arra az almát majd a tetejére megint a darált diót. A maradék tésztát összegyúrtam és nyújtottam derelyevágóval csíkoztam és a süti tetejére rácsoztam. Picit leolajoztam és 180 fokra előmelegített  sütőben készre sütöttem.







Gyümölcsös pite



Hozzávalók:


  • 150 gramm xilit
  • 5 ek. gluténmentes kakaópor, vagy karobpor (cukrozatlan)
  • 260 gramm gluténmentes liszt (én most Spar Free From lisztet használtam)
  • 1 sütőpor
  • 1 csomag vaníliás cukor
  • 1 mk. szódabikarbóna
  • csipet só
  • 6 evőkanál olívaolaj
  • 3 evőkanál almaecet
  • 250 ml víz
  • 200 gr meggy (lehet fagyasztott, lecsepegtetett is)

 

Elkészítése:

 

Gluténmentes változatnál, az olaj és ecet keverékéből 10 ml-rel kevesebbet kell adni a tésztához!

A szárazanyagokat összekeverem (a meggy kivételével, azt csak utolsó lépésként tesszük bele, már a formában), majd a kimért nedves hozzávalókat is és elegyítem a kettőt, habverővel simára keverem és mehet is a sütőpapíros formába. 180 fokon 40 percig sütöm.










2015. február 6., péntek

Kölesfelfújt

Hozzávalók:


- 250 gr köles
- 1 dl növényi tej (rizs, szója)
- 3 tojásnak megfelelő tojáspótló por (nálam Bezgluten)
- 3 ek. psyllium
- 1 nagyobb alma
- édesítőszer ízlés szerint (én most por steviát használtam, pontos mennyiséget nem tudok, kóstolgattam :))
- cukormentes lekvár vagy csokis szójajoghurt

Elkészítés:


1. A kölest alaposan megmossuk, leszűrjük.
2. 2 dl víz és 1 dl tej keverékében a kölest megfőzzük. Amikor már majdnem teljesen elfő a leve, lefedjük pár percre, hogy magába szívjon minden folyadékot és puhuljon kicsit.
3. Megpucolunk és lereszelünk egy nagyobb almát, majd a psylliummal és a tojáshelyettesítővel együtt a köleshez keverjük.
4. Szilikonos sütőpapírral bélelt tepsibe öntjük és 180 fokon pirulásig sütjük - kb. 30-40 perc.


Ha elhűlt, felszeljük és lekvárral vagy szójajoghurttal tálaljuk. :)



Ischler-torta

Az eredeti recept itt található: http://mindenmentesetkezes.blogspot.hu/2015/01/glutenmentes-isler.html

Dupla adagot készítettem belőle, hogy elég legyen a tortához.

A tésztát kétfelé vettem és külön-külön sütöttem meg őket a tortaformában.
Vigyázat, nagyon törik!!

Öntetként egy 100 gr-os 70%-os étcsokit megolvasztottam 1-2 evőkanál margarinnal vízgőz felett és még langyosan beborítottam vele a tortát.

Nagyon finom lett és másnap szépen szeletelhető!
Egy kis eper és növényi tejszín (Hullala, cukormentes vagy rizs/szója/kókusz/) feldobja. :)

Mircinek is ízlett :D


2015. január 28., szerda

Késztermékek

Itt olyan termékeket szeretnék bemutatni, amelyek már félkész, elősütött vagy teljesen kész állapotban kaphatóak a boltok polcain.
Kipróbáltam és nálam nagyon beváltak.

Alnatura bio falafel por (DM)


Gyorsan készíthet finomságot: ideális salátákhoz, lángoshoz, savanyúsághoz. 100g készítmény átlagosan tartalmaz: 576kJ/137 kcal; 8,2 fehérje, 17,7g szénhidrát, 5,2g zsír.

 Alnatura bio keleties köles (DM)


Köles alapú, szárított gyümölcsöt és zöldséget tartalmazó keleties-fűszeres vegetáriánus keverék. Víz hozzáadásával 12 perc alatt elkészíthető. 2 adag lesz belőle. Önmagában, húsok vagy hal mellé köretként, illetve krokettként fogyasztható.

 (Én falafellel ettem és egy kis savanyú uborkával, 3 adag is kijön belőle.)

Schär - Wafer pocket mogyorós ostya (DM, bioboltok, Herbaház)

50g
Termékleírás:
 Összetevők: burgonyakeményítő, cukor, keményítetlen növényi zsírok, rizsliszt, mogyoró
(7,7%), maltodextrin, savópor, szójaliszt, sovány kakaópor, emulgeálószer: szójalecitin, állományjavító: guarmagliszt, természetes aromák. Térfogatnövelő szer: szódabikarbóna.
Természetes glutén- és búzamentes alapanyagokból készült.
Nyomokban mandulát tartalmazhat.
Tápérték 100 g termékben
Energia 2209 KJ (528 kcal)
Fehérje 5,00 g
Szénhidrát 67,5 g
Zsír 25,7 g

 8 kis nápolyi-darab található benne. Sajnos a gluténmentes dolgokhoz méltóan irreálisan drága, viszont ízre és állagra tökéletes!


 

Naturbit Mimen termékek (Herbaház, webáruházak)

"Mindenmentes készítmények"

  • gluténmentes
  • búzamentes
  • tejmentes
  • tojásmentes
  • szójamentes
  • kukoricamentes
  • burgonyamentes
  • rizsmentes
A kínálat folyamatosan bővül. 
Több webáruházban is kaphatóak, pl:

http://dietabc.hu/aktualis/uj-termekek/uj-naturbit-termekek-2/

Gullon csokis keksz


Gullon csokis keksz - gluténmentes 200 gr
Összetevők: csokoládé darabok, kukorica liszt, magas olajsavtartalmú napraforgó olaj, cukor, kukoricakeményítő, kukorica glükóz és fruktóz szirup, természetes kakaópor, szójaliszt, térfogatnövelőszer: naátrium és ammónium-bikarbonát, só, emulgálószer:szójalecitin.
Tápérték 100 gr ban:
Energiatartalom: 498 kcal
feh: 4,9 gr
ch: 64,7 gr ebből cukor 28 gr
zsír: 24,3 gr


Charme jégkrém 

 

Kaphatóak többek között az Aldiban, Sparban. Cukor-, laktóz-, gluténmentes.
A csokisat kóstoltam, nagyon finom. :)