2014. október 29., szerda

Az első nyers tortám

Régóta foglalkoztat már a gondolat, hogy készíthetek tortát csak néhány engedélyezett összetevővel, liszt, cukor, tejtermék, tojás nélkül.

Hosszú kutatás után találtam néhány nyers-torta receptet az interneten, amelyeknek az átalakításával, egyénre szabásával készült ez a torta. :)

Hozzávalók:


Alaphoz:
- 100 gr darált dió
- kb. 60-70 gr datolya
- fahéj


Először a diót ledarálom és hozzákeverek egy kis fahéjat. Majd a datolyákat teszem aprítóba és addig darálom, amíg krémes állagú nem lesz. Majd a diós keverékhez gyúrom és egynemű masszát készítek belőle. Ezt egy kis átmérőjű tortaforma aljára tömködöm. (Alá érdemes szilikonos papírkát tenni.)

Töltelékek:

Első rész: 
- kb. 100 gr aszalt szilvát ledarálok és annyi vizet adagolok hozzá, hogy lekvárszerű legyen az állaga. Ha kicsit híg lett, lassanként adagoljunk hozzá útifű-maghéjat (óvatosan, pár perc alatt szépen köt már egy-egy evőkanálnyi mennyiség is). A lényeg, hogy a massza kenhető legyen.
Szépen ráhelyezzük a torta-alapra.

Második rész: ez nálam karobos réteg. Egy vagy két érett avokádót összeturmixolunk egy pici vízzel - szintén krémszerű állaga legyen, majd két púpos evőkanál karobport és ízlés szerint xilitet/eritritolt/stevia port adagolunk hozzá. (Ha túl folyós lenne, ide is jöhet nyugodtan egy kis útifű-maghéj a kívánt állag eléréséig).
Ezt a réteget is a tortánkra tömködjük és készen is vagyunk. :)
3-4 órára a hűtőbe tesszük és utána felszeljük és elfogyasztjuk.




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése